Rivotril

Mindeközben az Anker-közben
Ülök az ablakon áteső napfényben,
Morfondírozom, mit tud rólam az apám,
Biztosan fölösleges a clonazepam?

Lefelé nézve csábítás: idegenek, hangok és limlom
És ha kicsit kihajolok, felsejlik a Mátyás-templom.
Azt hiszem, vetélkednének már a virágok,
De engem idebenn paralizálnak kilátástalanságok.

Az elmém irdatlan fazék, ős kérdéseken fő,
Delírium ez: eszelős, mély szellemi fertő.
Egyszer robban majd egy nagyot,
S kiokádja a benne szunnyadó iszonyatot.

Nekem nem a bokám fáj,
A koordináta-rendszerem van darabokban!
Ha még sokáig agyalok,
Megint elindulok gyalog.

Lennék álomba szenderült utolsó utas,
Aki megbocsáthatatlan bűnökben ludas,
Kinek a szeme alatti táskákban titkok lapulnak
És nincs más dolga, mint engedni álombeli kapuknak.

Húzd most meg magad, türelmed legyen börtönöd,
És ne szolgáld ki összes alantas ösztönöd!
Lelked, ha nem is bántatlanul tiszta,
Egyszer lehetsz majd több, mint statiszta.

Írtam március huszonakárhányadikán, szellemi önmegsemmisítés okán