Lelki gyökérkezelés
Azt hiszem, nem játszunk már gumidinoszauruszokkal a betonkerítéseken. Nem csapódunk már lakótelepi bandákba és masírozunk a sportpálya mögötti homokdűnékhez fogócskázásnak álcázva kaszkadőrködni a háttérben mindenféle elsuhanó vasúti szerelvény zajával. Nem farsangolunk az erdei házikóban és járunk haknizni környékbeli falvak dilettáns gyerekközönségéhez. Nem ruccanunk már le a Balatonra dohos nyaralókban sokáig ébren maradni, esetleg éjjeli mártózás okán koptatni a tó aljzatát. Vége az alternatív filmkluboknak, az értelmes éjjeli kimaradásoknak és egyáltalán, szociális hálónk annyira elgyengült, hogy a legyek röhögve limbóznak vele.
Hol van már a birkaszellem, a csordaimmunitás?
Nem mesélünk már egymásnak az álmainkról forraltborozás közben és naná, hogy nem fogsz már hóangyalt csinálni utána hazafelé kínodban, hogy belelöktelek a térdig érő piszkosfehér matériába. Nem jössz el velem koncertre, és ezért nem részesülsz beszámolómban az orvostudomány számomra égető, aktuális kérdéseiről. Nem megyek fel hozzád a koliban, és te nem jössz le hozzám, és pláne nem találkozunk félúton, hogy addig verbális és nonverbális kommunikáljunk, amíg a portás éjfél után ránk nem kapcsolja a lámpákat. Nem osztunk meg egymással ostobaságokat és személyes hangvételű érdekességeket neten: neked marad a feliratkeresés, nekem az e-onánia.
Már a nosztalgiázásról sem nosztalgiázunk!
Te munkát keresel, te el vagy havazva, te tüntetni jársz, te komoly párkapcsolatban élsz, külföldre utazol (esetenként haza sem jössz). Te most elidegenedtél, neked most fontosabb a szakdolgozat, cikkírás, TDK-megbeszélés. Persze pénzed sincs rozéfröccsözni, de én sem fogom állni a következő rundot. Maximum bamba arccal hallgatod a mindennapiságokról fecsegésemet, amit fölösleges levegő- és szópazarlásnak tartunk mindketten, de rutinból csináljuk még egy ideig, hogy aztán később egyáltalán ne kelljen törődnünk egymással, mert automatizmusaink apróbb, finomabb gondolatainkat csírájában megsemmisítik majd.
Csak én ragadtam volna a fiatal felnőttkor keserédes, ingerszegény átmenetében? A márnem és mégnem pólusai közötti oszcillálás, direkt és indirekt önpusztítás közötti őgyelgés szivárgott be abba a nagy ürességbe, amit nagykorúságnak hívnak.
Valamely őszi csütörtök, 18:47. Kettesével szedem a lépcsőfokokat az Ecseri úti metrófeljárón. A Spar fotocellás duplaajtaja által hermetikusan elzárt, igényesnek álcázott proli bevásárlótérbe érve konstatálom, hogy megint nincs kézi kosár. Mindegy, úgyis csak a nedű kell.
Azért benézek az 50%-os tejtermékekhez, de ma nem nyertem, csak néhány 25%-os réteslap van elfekvőben. Húzok is tovább eredeti és legfontosabb célpontomhoz, az üvegek már csilingelnek a fülemben.
A húskimérésnél most is nagyobb sor torlódott fel, mint a kasszáknál. Persze, 1190 a gépsonka kilója, holnap meg már új akció. Még a szart is megennéd, ha be lenne panérozva - fintorog valaki az állati fehérjehalmok láttán.
Mindig ilyen rosszindulatúan szokott végigmérni a biztonsági őr? Az előzőt jobban bírtam, különösen, amikor szabadidejében az ócska szeszek szakértőjét, zsebrakéta-sommelier-t játszott az arra tévedő szerencsétleneknek. Tekintete most a sarokban üvegekkel csörömpölő hajléktalanformára siklik. Azóta nem nagyon próbálkozom ilyen manőverekkel, hogy a beváltani szándékozott palackok felét visszaköpi a gép. Különben is, ma kiváltani jöttem az etilt, nem visszaszolgáltatni a csomagolását.
Csakhogy elértem végre a célpolcozatot. Előveszem a telómat és csekkolok valami kamuállapotot, így nyerek néhány másodpercet, ami pont elég ahhoz, hogy a mammer a banyatankjával odébb húzzon a fagyasztók felé. Villámgyors körbekémlelés - tiszta a terep. A fejem szinte automatikusan előrebiccent jó 60 fokot, hogy látótérbe kerüljön az alsó polc. Amikor a retinámra vetül a kis sárga cetlin a kettes, négyes és kilences szám egymás után (.-), már guggolok is. Borbár, félszáraz rosé FN bor, 750 milliliteres kiszerelésben. Meggyőzött. A kérdés már csak az: hány ampullával markoljak belőle?
*
Üveg Borbár
Azért benézek az 50%-os tejtermékekhez, de ma nem nyertem, csak néhány 25%-os réteslap van elfekvőben. Húzok is tovább eredeti és legfontosabb célpontomhoz, az üvegek már csilingelnek a fülemben.
A húskimérésnél most is nagyobb sor torlódott fel, mint a kasszáknál. Persze, 1190 a gépsonka kilója, holnap meg már új akció. Még a szart is megennéd, ha be lenne panérozva - fintorog valaki az állati fehérjehalmok láttán.
Mindig ilyen rosszindulatúan szokott végigmérni a biztonsági őr? Az előzőt jobban bírtam, különösen, amikor szabadidejében az ócska szeszek szakértőjét, zsebrakéta-sommelier-t játszott az arra tévedő szerencsétleneknek. Tekintete most a sarokban üvegekkel csörömpölő hajléktalanformára siklik. Azóta nem nagyon próbálkozom ilyen manőverekkel, hogy a beváltani szándékozott palackok felét visszaköpi a gép. Különben is, ma kiváltani jöttem az etilt, nem visszaszolgáltatni a csomagolását.
Csakhogy elértem végre a célpolcozatot. Előveszem a telómat és csekkolok valami kamuállapotot, így nyerek néhány másodpercet, ami pont elég ahhoz, hogy a mammer a banyatankjával odébb húzzon a fagyasztók felé. Villámgyors körbekémlelés - tiszta a terep. A fejem szinte automatikusan előrebiccent jó 60 fokot, hogy látótérbe kerüljön az alsó polc. Amikor a retinámra vetül a kis sárga cetlin a kettes, négyes és kilences szám egymás után (.-), már guggolok is. Borbár, félszáraz rosé FN bor, 750 milliliteres kiszerelésben. Meggyőzött. A kérdés már csak az: hány ampullával markoljak belőle?
