Jó, hogy hazatérni mindig lehet, ha már úgy lehet, Pesten elfogy a lehelet.
Naphosszat hoz a nap rosszat,
nincs panoráma, jöhet a drága dráma eszcitaloprámra várva.
Hazavár egy szocreál koli, ami pokoli,
ahol nincs terem, gyötrelem, ami megterem.
Megvan öt hatod. Hagyhatod? Államvizsgáig hány napkelte kell, te?
Kettő-hetvenhárom. Nem várom, nem is látom,
mit vakarna ma a karma karma a felszínen, ezen a helyszínen.
Hiábavaló az útravaló,
széthullt identitás a társ,
közelít egy jövőkép, fogadnám el jövőképp?
Rút a józsefvárosi út, éji zarándokút kíséri a borút.
Mert ha a mélyből a kéj felkél, ami éjjel kél, van, aki szájjal széjjeltép.
Egy füstös szobában magamban magomban, magányban megyek le alfába a mag-ágyban, ma gány imában veszni el a mában.
Igénytelenül fekszem az ágyon, mert amire igényem van, amire vágyom,
arra nincs épkézláb magyarázat, csak épp kéznél ledobált ruházat.
Hiábavaló az útravaló,
széthullt identitás a társ,
közelít egy jövőkép, fogadnám el jövőképp?
Már közelebb a harminc, mint a húsz, kívül harc nincs, belül vagyok túsz.
Mint határátkelést a sok szír, bénít univerzális kín, ez a szplín, ami itt ok, nem titok.
Mint a nyirok, cirkulálok a melóban a telóval,
ami becsörög, ücsörög altestem bárhol, ez egy irodai bár, hol
félig élek; félek, lélek adott, tudás nem adatott, nincs adat ott.
félig élek; félek, lélek adott, tudás nem adatott, nincs adat ott.
Hiábavaló az útravaló,
széthullt identitás a társ,
közelít egy jövőkép, fogadnám el jövőképp?
Született az ép szerotonin-háztartás reményében, '15 szeptemberében.
