Bánat

Egy mocskos mosdó két hatalmas tükre
Lóg egymással szemben végtelen trükkel:
Magad vagy végtelen hosszú seregben,
Reflexióidba merülhetsz csendesen.

Azt vetíti milliárd versengő tükörkép:
A prizma szivárványíve benned nem ép,
Nem áll össze a bíbor, a lila és a cián,
Mindent elnyel egy vöröslő szégyenóceán.

Felszínre jön megannyi apró vétség,
Eltaposott pókok és minden kétség.
Mind közül attól leszel igazán alávaló,
Amiért a Canossa-járás úgyis hiábavaló.

Sokszor csak úgy irritál a kéj,
Mint egy kezdődő Crohn-fekély,
De nincs bocsánat olyan bűnre,
Melyre lényeged van felfűzve.

Kóstoltál nyomort, máskor zsírszalonnát,
Tavaly bebarangoltad Barcelonát.
De hiába láttál több tucat katedrálist,
Munkásnegyedet, palotát és majálist.

Sosem voltál hős...
És talán sosem leszel nős.
Ha pedig a tükröt összetörni vágyod,
Tudd: sokasítanád szilánkvilágod.