Arcom aktuális poétikája

Úgy kezdődött, hogy lettél és

rögtön megihlettél.

Emlékszem, ahogy a szádat szemlélem,

kinn a parkban a padon apadok

érted, aki kérted az igazat és meg is érted azt,

beengedtél ágyadba és ágyékodba,

hajlatodba, hajlékodba,

kaptam és befogadtam a jót,

édesítettem neked a szót.

Aztán elhajtottam a párom, párrombolás,

nélküled tombolás, párfordulás,

veled elbánás, békességben elválás;

igaz, néha gondolok csak rátok,

ki pucolja most a csakrátok.

Semmi-vonta vonat untat,

kiutat kutat, lever a víz, íme a kvíz:

hol szálljak le, hol várjak be

egy állomást, egy álló mást?

Van, hogy a nappal elsuhan az appal,

ami összead nap mint nap, mint a pap,

de itt csak pocsék pöcsök, olcsó lőcsök, löttyedt csöcsök,

legtöbbünk önbizalma egy macska többhetes pucolatlan alma.

Minél titkosabb a vágyad,

annál lucskosabb az ágyad.

Tekeredik a hurok a szavadon,

keveredik a burok s a vadon,

takar a karom, takarodom, ha akarom,

nesze egy random bejegyzésrom:
"Jó félórával a kijelölt kelésidő előtt ébredek vendégágyamban a főváros nyolcadik kerületében, egy időközben peremvidékivé lett betonkaptár negyedik emeletén. Kitántorgok a kiszellőztethetetlen, konstans bagószagban, meglögybölöm arcom, esetleg vizelek is; ha úgy van, nyelintek pár korty panelvizet annál a hosszú és fröcskölő csapnál a miniatűr, ablaktalan fürdőszobában. Felkapkodom izzadt, elnyűtt ruházatom, kibocsáttatást kérek a rácson át, levitetem magam a lifttel és végre friss levegőt szívhatok. A kontaktlencse - mint minden éjjel - most is szaruhártyáimra égett, pislogok, fokozatosan nyerem vissza látásom, miközben eldöntöm, ma reggel mely útvonalat választom hazafelé a tömegközlekedési repertoárból. A villamos megbízhatatlanabb, de gyorsabb, a metró kevésbé szeszélyes, de unalmas megoldás, hogy minimális késéssel érjek előbb albérletembe, majd elnagyolt reggeli készülődés után az angyalföldi tébolydába, hol nemrég állást vállaltam."

Egy jó meleg kocsmában,

az emberiség mocskában,

magában öblögető,

magának töltögető

hat kan karnyújtásnyira

homályos már annyira,

hogy a bornak hazudott

duna-tisza közi szájvíz

a gyomorból felröppen egy böffel,

csúszik a keserű két sörrel,

vedelés,

vedd el és

idd el,

hidd el,
igaz az intel,

harsogom lejjebb egy kvinttel:
idő kell és rendben lesz minden.