Tanár úr kérem

Megint verejtékben úszik az ágyneműm így fél háromkor,
Azt álmodtam, hogy loptam húsz deka párizsit örkényrobitól.
Aztán Ön nyilvánosan megszégyenített,
Én meg kivonultam a tanteremből, mint megsemmisített.

Kilenc éve volt az érettségi,
De a lidérces szorongás a régi.
Emlékszik még arra,
Ahogy reálosként szartunk a magyarra?

Tanár úr kérem,
Én azt az egyet kérem:
Szálljon ki végre a fejemből,
És ígérem, elfelejtem a sérelmeket a gimiből!

Földrajzon például megfagyott bennem a vér, és nem azért,
Mert nem tudtam, hogyan lesz a csermelyből ér.
Tanár úrnak jelentem, az osztály létszáma teljes majdnem:
Hiányzik az empátia és a tisztességes hangnem.

Az biztos, hogy távolságtartóan mindig magázott,
De ha rossz napja volt, semmiségekért is megalázott.
Igyekeztem a kegyeit keresni,
Ennyire sikerült igyekezni.

Tudom, a szerenád egy alávaló hagyomány,
De hogy nem engedett minket a lakására, az milyen már?!
Hogy büntetésből nem jött velünk kirándulni,
Azon a mai napig tudok hosszan lamentálni.

Olyan mintát oktatott,
Hogy aki egyszer elbukott,
Az javítani nem tudott;
Leszerepelt örökre,
Míg a többiek röhögtek.

Önnek megfelelni képtelenség volt,
A kivételezett keveseken túl
Mindenki egyforma tuskó volt.

De higgyen nekem, nincs fájóbb és tartósabb a kimondott szavak élénél...

Ha az ember tizenhét,
Olyan, mint a szivacs, ha fél,
Leginkább a tudat alatt hathat,
Amit a verbális bántalmazással magába szívhat.

Visszhangzik a fejemben,
Amit harsogott a teremben:
"Lehetnek majd orvosok és mérnökök,
Funkcionális analfabéták, ha nem tudják,
Mikor és hol törtek be a törökök."

Tudom, ez nem #metoo,
Talán én dimenzionálom kissé túl...
De van abban valami bullying,
Ha beszól, hogy nincs betűrve az ing.

Ön kiváló szaktanár, a tudása imponáló,
Nem ferdítette pályáját kicsapongás és talponálló.
Tudom, tudom, a porosz rendszer az oka:
Aki kilóg, rendes ember nem lesz soha.

Tanár úr, ez nem egy aljas támadás,
Pusztán egy megkésett számadás.
Tartozom azzal magamnak,
Hogy akarjam az álmom szabadnak.

Tanár úr kérem, én megbocsátok önnek!
És azt hiszem, a nemzedékek, akik jönnek,
Több összhangra találnak Önnel.

Remélem, Ön is megbocsát nekem,
Hogy késett a vallomásféleségem,
Ha nyugodtan tudok aludni,
Már megérte sokáig vajúdni.